A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VKP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VKP. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 17.

VKP #2 | Kapcsolódás


VKP? Mi a szösz? Nem más, mint a Pillecukor blog szerzőjének ötlete, a Vigyázz, kész, posztolj! bloggerkihívás rövidítése, melyben nem teszünk mást, mint adott témakörről írunk, egyszerre. Ezen a héten a téma: kapcsolatok... Ugrálnak a gondolataim, igen nehezemre esik az írás mostanában, de nem szerettem volna kihagyni ezt a lehetőséget - az életem tele van olyan nem mindennapi kapcsolódásokkal, olyan emberekkel, akikről naphosszat tudnék merengeni, hogy milyen csodálatosak. Tudom, ezt néha meg is teszem a blogomon is, de nem bánom, hogy a világ látja, hogy fantasztikus emberek vesznek körbe. 

Ez a történet, ami azt illeti, pont a tegnapi napom. A családomról és persze a kapcsolódásról fog szólni...

Be vagyok zárva, be vagyok zárkózva. A külvilág nem is létezik. Itt vagyok, egyedül. Egész nap érzem, hogy a falak őriznek. Nincs értelem, nincs levegő, nincs semmi, csak az üresség és a rohanó órák. Aludni vágyom. Ha lehet, egész nap. Marasztal az ágy, nehéz minden porcikám. Utasítom magam...

- Kelj fel! Ébredj! Ma is nap van!
- De minek? Mi lesz más, mint tegnap volt? Hasznos leszek? Nem hiszem.
- Csak kelj fel és csinálj valamit?
- De minek? Tisztára suvickolhatom az egész lakást, tanulhatok naphosszat, akkor is ugyanígy fogom érezni magam.

Nem tudom, hogyan, de mégis megtalálom az erőt, hogy felemelkedjek. A fejemben teljes, mindent eltakaró szürke köd uralkodik. Szédülök. Aludni vágyom.

Leülök a fotelba, bekapcsolom a laptopomat, nézem a fényt, ami jön belőle, de nem is biztos, hogy mindent látok. A világ tényleg csak egy kattintásra, pár billentyűnyire van. Beszélgetések a facebookon... Anya, öcsém, Aletta... Írnom kell valamit, de nem tudom mit, úgyhogy csak hagyom, ahogy van. Remélem, a telefonom is lemerült.

Még próbálkozok pár órát, de nem tudom mit írjak, úgyhogy hagyom és eldöntöm, hogy a legjobb, ha csak visszamászom az ágyba és alszom. 

Eldőlök, mint a fa. Nehéznek érzem magam. Innen már nem kelek fel ma, biztos vagyok benne.

Kopognak.

Jaj, csak ezt ne. Ne kopogjanak. Miért kopognak? 

Megint kopognak.

Fel kell kelnem. Eltántorgok az ajtóig... Kell egy kulcs. Mire megtalálom a kulcsot, már biztos vagyok benne, hogy anya áll az ajtóban, nem lehet a házmester, és ő az egyetlen akinek a közelben is dolgozhat.

Nyílik az ajtó...

Apa az! :)

Augusztus óta nem láttam. Bejön, de azt mondja, hogy csak 3 percet tud maradni. Ne! ... Maradj még... Csinálok kávét, és az sem zavar, hogy megjegyzi, hogy a mosogatóban lévő szennyes edényeket azonnal el kellett volna mosnom, nem még várni vele.

Leülünk és beszél, nekem pedig gyógyír, hogy itt van, velem. A szavai, mint a világítótorony fénye törik át a ködöt a fejemben.

Így vagyunk mi, még egy órát. Ugyan nem tudok túl sokat hozzátenni a beszélgetéshez, úgy érzem, nekem nincs is mit mondanom, hallom őt és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy itt van, és milyen jó, hogy maradt még egy órácskát.

Mikor mennie kell, anya is hív, (mégsincs lemerülve a fránya telefon) kérdezi, hogy vagyok. Van miről beszélnem. Apa itt volt és nem voltam bezárva! Beszélgetek még anyával, aztán még később apával és öcsémmel is... és be kell valljam, hogy minél idősebb vagyok, annál inkább szeretem őket.


Mások bejegyzései a témával kapcsolatban:






English translation is after the jump, I'm sorry. (If I keep it too long, it messes up the visible blog posts :( )


2016. október 6.

VKP #1 | Csak függőnek lenni...



Először is, nyilván most csodálkozás járja át a szívedet, hogy ’hmm, eddig nem volt ilyesmi a from panka with love-on’. Jól tudod! Hónapok dilemmája után sikerült leküzdenem a félelmemet és jelentkeztem a mintegy 70 bloggert összekötő közösségbe, a Vigyázz! Kész! Posztolj! bloggerei közé, ahol közösen írunk és egy időben osztjuk meg a gondolatainkat az aktuális témáról. Erre az alkalomra Ágihanna, a Szelencetitkok blog inspirációgombóca és írója adott témát, mégpedig, hogy írjunk a mindenféle titkos, kevésbé titkos, kedves függőségünkről.

Nekem ez az első alkalom a közösségben, pont egy olyan téma, amin rengeteget gondolkodtam, hogy hogyan tudnám magamévá tenni, mikor adott, hogy milyen nem-túl-pozitív függőségeim voltak eddig, vagy olyanok, amiket már mindenki tud, pl. fotózás, írás, alkotás, könyvek gyűjtése, esős idő, ősz, ilyesmi... Szóval ültem egy helyben, feküdtem, aludtam rá sokat... aztán eszembe jutott.


A krumpli.

Na most, ne tessék nevetni ezen! Szinte már a véremben van hogy szeretnem kell a jó burgonyát, hiszen pont a krumpli magyarországi őshazájából származom (még akkor is, ha ez többnyire csak legenda)! Még krumplifesztiválunk is van, esszük mi a burgonyát: törve, zúzva, sütve, főve, olajban és anélkül, alufóliában tűzbe dobva, majd onnan kihalászva, forrón, hidegen, sósan, borsosan, vegetával (!), egészben, héjában és anélkül, tallérnak, hajónak, hasábnak vágva, mindenhogy! Szóval körülbelül úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokoládéval...
Tudom, hogy az én agyam egy kifürkészhetetlen és rendkívül összetett szerkezet, ahol a bonyolódások miatt olyan kapcsolódások jönnek létre, ami másnak nem biztos, hogy eszébe jutna – nyilván ezért kellett ráébrednem a többi nem drasztikus függőségemre a krumpli segítségével.

Itt van például – az internet.


Régebben mondjuk rosszabb volt, úgy egy pár éve, mára már gyógyuló félben lévő internetfüggő vagyok. Ha nem számítjuk a Pinterestet. Vagy a blogokat. Vagy az online játékokat. Oké, ezeket ne számítsuk, és akkor nincs is probléma az interneten eltöltött idővel. Ez is csak a változásom, lehet, hogy tényleg öreg lelkem van, ahogy anyukám mondja, mert néha tényleg öregnek érzem magam ezekhez a dolgokhoz – közösségi média, blogok, okostelefon és mindenegyéb, még csak 26 vagyok, de mégis olyan érzés, mintha ez már a következő generáció játszótere lenne, talán ezért is változott a függőségem többnyire csak kényelmi szintű internet-szükségletté. :)


Aztán ott vannak a cicák is.


Mennyire akarok egy cicát az albérletbe is! Tudom, tudom, van Pami, meg Zellerke, de ők nem itt élnek, és valljuk be, 3 havonta egyszer látom őket, már lassan meg sem ismernek. Kis puha szőrgombócot akarok, ide vele! Dorombolást akarok!

Oh, hát már majdnem elfelejtettem. A család is!


’Felnőtt’ létemre, továbbra is, eltántoríthatatlan módon függök, ha másképp nem is, érzelmileg a családomtól. Imádom őket, és tudom, hogy nekem vannak a legcsodálatosabb hozzátartozóim! Nem zavar különösképpen, hogy a legjobb barátnőm az anyukám, legjobb barátom pedig az öcsém, sőt, még az sem, hogy apukám (még mindig) ellát, ha nem is napi szinten, de heti szinten biztosan a saját tapasztalataival. Talán ez a legnagyobb függőségem, neveltetésből és a fránya öreg lelkemből kifolyólag – szeretem a családomat. :) Marcus-ról nem is beszélve.


Ha idáig elértél, talán már kitaláltad. Ha szeretnéd megkapni a helyes hierarchiát, olvasd visszafelé, hogy megtudd, mi a legnagyobb függőségem! :) 




Íme, mások függőségei:




I'm sorry english speakers, you will have to click the link below, sadly :( But! You get extra (different) photos as well! :)