(Az utóbbi bejegyzésem óta, amikor éppen 'lenn' voltam, sokan érdeklődtek, hogy tényleg bipoláris vagyok-e. Nem tudom. Nem tudom, de ez elég észszerű magyarázatnak tűnik ezekre az óriási hullámvasutakra, amiket átélek időről-időre. Általános bizonytalanságban érzem magam miatta, sose tudom, hogy jön-e újabb jobb nap, vagy örökre rossz marad, de eddig még nem volt olyan, hogy ne jött volna a jobb, szóval mindig reménykedem - mint ahogy abban is, hogy nem tántorítalak el titeket attól, hogy olvassátok a blogomat, de úgy érzem, muszáj valahol kiadnom, amit érzek, hiszen terápiára nem járok, bízom a közösség felemelő és gyógyító hatásában. Mindenesetre, gondoltam, a rosszabb után leírom azt is, hogy nekem milyen a jobb nap. )
4.30. A fejemben megjelent egy fotóötlet. Igen, mindenképpen el szeretném készíteni. Akkor már írhatnék is róla. De ha már úgyis ott vagyok, akkor tovább is gondolhatnám és készíthetnék még másik 5 beállítást is - arról nem is beszélve, hogy ha már fényképezem, akkor már készíthetnék a blogra is valamit, valami kis csináld magad projektet, vagy minimum egy kis fotóösszeállítást. Mit is akarok? Igen. Virágokat és teát. Ó. Virágokat és műszaki dolgokat. És lányos dolgokat. És egy jegyzetfüzetet. Utána pedig csak a műszaki dolgokat és a jegyzetfüzetet. Aztán csak a lányos dolgokat és a műszaki cikkeket. Könyvet. Akarok könyvet is. Összeállítom a fejemben mind a 15 fotóbeállítást, még mindig az ágy kényelmében. Aztán eszembe jut, hogy muszáj minderről írni a blogon is. Akarok írni. Szinte éget a tennivágyás. Muszáj csinálnom valamit.
5.30. Kelj fel. Gyorsan. Most. Azonnal. Ne fecséreld az idődet - nincs időd henyélni, sok a dolog. - Az első reggeli gondolatok.
Felkelek és mint a villám, beugrom a zuhany alá. Gyorsan nyitom is a csapot, kapkodom. Csorog a víz, közben a fejemben cikáznak a gondolatok, és míg egymást érik az ötlethullámok, hogy mi mást lehetne még tenni, átfut rajtam a pánik első hulláma: ki ne felejtsek valamit a megvalósításból! Gyorsan, gyorsabban, ki a zuhany alól!
Öltözök, rohanok, veszem a lapot és írom is le. Felpattanok, összegyűjtöm a kellékeket, felveszem a fényképezőgépet és már kattogtatok is. Szélsebesen váltogatom a beállításokat, a tárgyakat, miközben újabb és újabb ötlet suhan át az agyamon. Egyre nehezebb felvenni a tempót saját magammal. Gyorsabban. Gyorsabban!
Felpörög körülöttem a világ. Minden kétszeres sebességre vált. Idejét sem tudom, mikor álltam meg egy pillanatra is. Nem fecsérelhetem az időmet. Értékes percek ezek. Életerős vagyok, és tudom, hogy nem tart sokáig, néhány homokszem csak ez, ami olyan könnyedén kicsúszik a kezeim közül. Nem hagyhatom, hogy bármi, amit elterveztem ne valósuljon meg még most. Most! Most, mert most úgy érzem, bármit meg tudok csinálni. Nincs olyan dolog, ami akadályozna, nem tud visszahúzni semmi. Csak a most van és semmi más, nem bírok leállni. Rohanok, pörgök, gyorsabban, gyorsabban.
Nem alszom. Nem tudok aludni, mikor annyi minden van a fejemben, hogy nem győzöm feldolgozni. Aludni luxus. Nem is értem, hogy aludhattam eddig.
Fényképezz, tegyél rendet, írj, fess. Gyorsan! Gyorsabban!
Az idő elrepül mellettem, én pedig addig csinálom, amíg el nem dőlök az ágyba, csak hogy úgy érezzem: remélem, a holnap is jó nap lesz, és ha nem, akkor is lesz erőm végigcsinálni a rossz napot is.
...
(After my last post, when i was ’down’, a lot of you have
asked me about bipolar disorder and if I really had it or not. I don’t know. I
don’t know, but this seems to be a reasonable explanation for my extreme highs
and lows that I go through from time to time. I live in general uncertainty
because of it, I never know how long the low times will stay, but keep hoping
that the highs will come as well, since they always came so far – I also hope
that I don’t discourage you from reading my blog, where recently I had to share
these feelings more often, than before. Honestly, I believe in the healing
power of my blog’s community. I decided that I would show what a better day
looks like, so here you go.)
4.30 a.m. I woke up with a thought in my head about a photo
I want to take. Yes. I want to do it. While I’m at it, I should write about it
as well. I could also make another 5 set ups from that 1 photo as well – not to
mention, that while I’m at taking photos, I should make some DIY projects for
the blog as well, or at least a couple of illustrations. What do I want to take
photos of? Yes. Flowers and tea. Oh. Flowers and tech things. And girly stuff.
And a notebook. And then only tech things and notebook. And then only girly
stuff and tech things. A book. I want a book as well. I put together around 15
different photos in my head in the comfort of my own bed. Then I get reminded
that I just have to write about all this on my blog as well. I want to write.
The urge to do something is burning in me. I have to do something.
5.30. a.m. Get up. Fast. Now. In this very second. Don’t
waste your time – you don’t have time to waste, you have many things to do
today – the first thoughts of the morning.
I get up and rush to the bathroom, right under the shower. I
quickly get the water flowing. It’s rushing down on me while my mind is
spinning with ideas, the waves of inspiration overwhelm me about what I should
do with this day, and hidden, there’s a wave of panic coming as well: what if I
can’t do everything I planned and my ideas are lost forever? Quickly! Faster!
Get out of the shower!
I get dressed, I rush to get a piece of paper to write
everythig down. I jump up, gather all the props I wanted, get my camera and
start clicking already. I quickly change set ups, objects while newer and newer
ideas come to my head as well. It’s getting harder and harder to keep up with
myself. Faster. Faster!
The world is spinning around me, everything moves with twice
the speed it used to. I can’t remember the moment I last stopped. I can’t waste
my time, these are precious minutes. I feel full of life, and I still realize
that it won’t last for too long, like I was holding a handful of sand in my
hands, constantly losing some of them. I can’t let any of my ideas remain
undone now. Now! Right now, becuase this is the time when I feel I can do
anything. There’s nothing to hold me back, nothing can bring me down. There’s
only now, and nothing else, I can’t stop. I rush, faster and faster.
I can’t sleep. I can’t sleep with so many things on my mind
that I can’t even process them. Sleeping is a luxury. I don’t understand how I
could sleep so much so far.
Take photos. Clean this mess up. Write. Paint. Fast! Faster!
Time flies away until the moment I lose all my energy and
all what’s left of me is just me with exhausted mind and body with a hopeful
thought:
I hope tomorrow will be a good day as well, and if not, I
hope I will be strong enough for the next bad day.
