Én nagyon szeretek olvasni - talán ez nem is olyan meglepő a sok-sok könyves bejegyzésem után -, viszont annyira nem vagyok ínyenc, hogy az étteremben is mindig ugyanazt rendelek. Ezért is van az, hogy ritkán olvasok új könyveket, általában a nagy kedvenceimet szoktam újraolvasni, újragondolni, újra átélni. Bár idén nyáron elég kevés dologra marad időm a munkám és a szakdolgozat mellett, azért az olvasást most sem hanyagolom. Ettől függetlenül, most úgy gondoltam, hogy összeszedek nektek párat, amik valószínűleg jó könyvek. Az, hogy az Ulpius-ház kiadótól válogatok, nem véletlen: kedvenc könyveim mind ettől a kiadótól származnak. :)
Ez áll rajta:
Egy könyv, ami életet ment…
Egy sziget, ahol boldogságra lelsz…
Egy utazás, ami örökre megváltoztat…
A Pearl of the Caribbean egy igazán különleges hajó. Egy ősi
legenda újjászületéséről, a rejtélyes boldogságszigetről és a karibi
„emlékgyógyító”, Carol Santos újbóli felbukkanásáról suttog a hajó
személyzete és a kiválasztottak, köztük egy magyar nászutaspár
is. Ladányi Niki újságíró azonban nem a boldogságszigetet keresi; egy
fájdalmas emlék, egy sorsfordító titok és egy halálosan veszélyes
ellenség elől menekül…Egy másik fiatal nő, Leonora, San Juanban egy életre szóló küldetést
teljesít. Vajon képes-e egyszer az életben a szívére hallgatni, és
olyasvalakivel megosztani a súlyos feladatot, aki segítője, lelki társa
és akár szerelme is lehetne az úton… vagy ez a döntés végzetes
következményekkel jár? (
Ulpius-ház)
A könyv hátulján ez áll:
Agatha és James Lacey esküvője napján ragyogó az idő, kitisztul az ég.
Ám sokkal helyénvalóbbak lennének az előző napi viharfelhők, hiszen
megjelenik Agatha rég halottnak hitt első férje, Jimmy Raisin, hogy
megakadályozza Agathát abban, hogy bigámiát kövessen el. Az ezt követő
felfordulásban Agatha megpróbálja a nagyon is élő és emlékeinél kétszer
rondább férjet megfojtani. A kínos helyzetbe hozott James felbontja az
eljegyzést. Így amikor másnap Jimmyt holtan találják, Agatha és James
lesznek az első számú gyanúsítottak. Közösen kell felgöngyölíteniük az
ügyet, hogy tisztázhassák magukat. De vajon az újbóli közeledésük – a
sors iróniája, hogy a nyomozás során férjnek és feleségnek adják ki
magukat – elég lesz-e, hogy Agatha ismét rabul ejtse James szívét? (
Ulpius-ház)
A hátulján ez áll:
Három, a negyvenes éveihez közeledő dél-yorkshire-i barátnő egyszerre
esik teherbe, miután elzarándokoltak egy ősi termékenységi szoborhoz. A terhességgel Helen legszebb álma válik valóra, bár cseppet sem
rózsás a helyzete. Nemcsak múltjának démonjaival kell megküzdenie, hanem
a látszólag tökéletes házassága is épp most jut válságba. Janey kész katasztrófaként éli meg ezt az állapotot, attól fél,
örökre búcsút mondhat a karrierjének. Nem is érti, hogyan történhetett,
hiszen férjével, a babavárástól teljesen felvillanyozódott George-dzsal
mindig nagyon vigyáztak. Elizabeth megnyomorított gyermekkora és érzelmi bizonytalansága miatt
úgy gondolja, hogy soha nem lenne szabad gyereket vállalnia. Gyötri a
kétség, hogy képes lesz-e szeretni a születendő babát.A Yorkshire puding Klub három, válaszút elé kerülő nő
megható és bájos története. Helen ellaposodott házassága újjáéled, Janey
elkezd végre hinni önmagában, Elizabeth sivár élete pedig melegséggel
és szerelemmel telik meg. (
Ulpius-ház)
És hogy én mit olvasok, ha épp nem Franciaország és Párizs van a terítéken?
Jelenleg: Cecilia Ahern - A holnap titkai
Cecilia Ahern az egyik kedvenc írónőm: egyszerűen elvarázsol és inspirál minden, amit ír. Először akkor találkoztam könyvével, amikor gimnáziumban a szokásos minden éves nyári angolos olvasáskor kezembe akadt a Ps. I love you című könyve, amit azóta meg is filmesítettek. Az volt az első alkalom, amikor nem éreztem úgy, hogy a kötelezőt rossz olvasni. Azóta túl vagyok az Ahol a szivárvány végetéren, amiben egy kicsit magamra ismertem, és az enyhén szürreális, de mindenképpen megkapó történeten az elveszett zoknikról, emberekről és hangokról, a Talált tárgyak országán is. Mivel ezek közül mind olyan volt, ami a top 20 könyvlistámon szerepel azóta is, ezért vettem meg A holnap titkait is. Ne riasszanak el titeket a kicsit szentimentális címadások, nem ragadós, Daniel Steel könyvekről van szó, hanem inkább modern tündérmesékről.
A főszereplő a 17 éves Tamara Goodwin aki nemrég vesztette el édesapját, aki öngyilkos lett. Az amúgy luxuskörülmények között élő, elkényeztetett lány nagybátyja családjához kerül, és megismerkedik az egyszerű élettel, miközben édesanyja az őrület szélén áll férje elvesztése miatt. Egy nap viszont egy mozgókönyvtár áll meg a ház előtt, ahol egy üres könyvre bukkan, ami megváltoztatja addigi életét.
Amiket még tőle el kell olvasnom: Lány a tükörben, Ajándék, Bennem élsz, Bárcsak láthatnál
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!