Esik, esik eső karikára, kopog az ablakon. Sötét van, hiába jár az óra dél felé. Kinézek az ablakon, az a pár ember, aki nem éppen a munkahelyéről szemléli a cseppeket az ablakon, épp a buszmegállóban várakozik a csillapodásra, hogy végre tovább intézhesse ügyeit. Érdekel, mi jár a fejükben. Ezen sokat szoktam gondolkodni, amikor figyelem az embereket, amint mindennapi rutinjukat végzik. Az jár a fejükben, hogy milyen rossz, hogy esik, mikor lesz már vége, hiszen tavasz van! Vagy éppen az, hogy mennyire szeretik a tavaszt, és az, hogy eső esik (és nem hó), azt jelenti, hogy jön a napsütés is? Rutin bevásárlást végeznek-e? Vajon észrevették-e, hogy a bokrok elkezdtek rügyezni? Vajon éppen sietnek, hogy találkozzanak valakivel, akit régen láttak, hogy behúzódjanak egy kis kávézóba egy sütire? Fontos-e ez a nap számukra, vagy ez is csak egy a sok közül?
It's raining a lot, It's pouring on the windows, making the loveliest sound. It's dark, even though the clock is almost at midday. I look out of the window, that few people who are not in their workplace at this time of the day, looking at the waterdrops on their window, are waiting for the rain to stop, so they can carry on with their errands. I often think about this, when I look out the window, seeing other people. Do they think about the hatred they feel because of the rain? It's spring after all! It's supposed to be sunny! Or do they think about how good it is, that it's raining and not snowing anymore? Are they doing their daily shopping? Did they see that there are tiny buds appearing on the bushes already? Or are they in a hurry to met someone who they haven't met for a long time in a tiny coffee shop, for some cookies? Is this day important for them, or is it just one regular day?
Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyesmiken gondolkodik.
Aztán az eső alább hagyott. Mindenki elindult saját útjára. A busz megérkezett és felvette utasait. A többiek szerteszét szóródtak.
I am certain, I'm not the only one who thinks about things like this.
Then the rain stopped. Everyone started to move towards their daily destination. The bus came and picked up some of them. The others disbanded as well.
Én itt voltam, és bentről néztem őket, egy újabb gondolat ötlött a fejembe. Vajon ők, akik ott voltak és vártak, vajon ők, beszéltek-e egymással? Udvariasan, amolyan lelkes angolsággal, az időjárásról. Valószínűleg nem. Nem szoktunk mi beszélni idegenekkel, csak akkor, ha kell. Miért? Talán, mert azt gondoljuk, hogy zavarnánk őket a napjukban. Talán, mert azt hisszük, bolondnak, magányosnak tartanának, akinek nincs jobb dolga, mint idegeneket leszólítani az utcán. De nem így van.
I was here, looking down at them from the coziness of our home, and a new thought came into my mind. Did they talk to each other while they were waiting? Like, with english politeness, about the weather. Probably not. We don't talk to strangers, only when we have to. Why? Maybe, because we think we would disturb their day. Maybe, it's because we think that they would think that we are crazy or desperately lonely, who doesn't have anything better to do than to talk to random people on th street. It's not true.
Beszéljünk. Beszélgessünk.
Let's talk. Let's chat.
Néha, úgy érzem, csak ennyi kéne ahhoz, hogy kisüssön a nap.
Sometimes, I think, this is the only thing we need to see the sun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése