A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 31.

Húsz-tizenhárom


Szokatlan módon egészen megrettentem ettől az óriási fehér helytől, ahol, úgy terveztem, idén is megemlékezem az évemről, hiszen itt az őszinteség ideje, mint minden december 31-én eddig. Ha őszinte akarok lenni, akkor csak ennyit írok:

szürrealitást érzek.

Nem azt a vidám, mindenféle mástól elvonatkoztatott, mindent átjáró, érdekes szürrealitást, most épp egy másfajtát, egy olyat, ami az egész évemet átitatta furcsaságával. Más közeg, más impulzusok értek, ami miatt, ha nem is örülök neki annyira, mint kéne, más emberré váltam. Az életem színterei megbolondultak, olyan embereket ismertem meg, akikkel soha nem találkoztam, mégis többet tudok róluk, mint a legtöbb olyanról, akik ténylegesen is velem lehetnének. Egy burokban élek, ezt mindenki tudja, aki ismer. Furcsa szokásaim vannak, amik teljesen érthetetlenek mások számára, és mégis...valahogy ebben az új közegben teljesen új dolgokat és érzéseket tapasztaltam meg, annak ellenére, hogy nem szerettem volna egyáltalán oda tartozni.


Tudom, hogy 'el vagyok tűnve' sokatok szerint, hogy nem vagyok 'jelen'. Higgyétek el, jelen vagyok, nincsen semmi baj. 365 nap telt el, 365 napon keresztül fényképeztem, újra (annak ellenére, hogy a legtöbb képet nem aznap töltöttem fel még facebook-ra sem, amikor készült). 

Háromszázhatvanöt nap röviden:


2013. január 10.

Egy újabb módja, hogy a befőttes üvegeket újrahasznosítsd :)

Az utóbbi időben rengeteg régi fotó került elő itthon. Megbabonázva nézem őket, egy-kettőn annyira látszik a boldogság és önfeledtség, amit én még soha nem csináltam. Például a nagymamám régi képein. Úgy döntöttem, hogy érdemes lenne ezeket a képeket valamilyen módon kitenni a lakásba, hiszen olyan sok szép pillanatot sugallnak (akkor is, ha én nem éltem őket át). Így hát üvegre applikáltam őket. Maga az eljárás nem bonyolult, csak elég időigényes. 

Hozzávalók:
  • régi fotók szkennelve
  • lézernyomtató
  • vastag ragasztószalag
  • nagy befőttes üveg
  • víz
  • olló
  • dekupázsragasztó (vagy bármilyen ragasztó megfelelhet végülis, nem teszteltem le többet)
  • tálca a pacsáláshoz
Elkészítés:
  1. Mosd meg az üveget, és amíg dolgozol a képekkel, szépre fog száradni.
  2. Válogasd össze és nyomtasd ki a képeket, amiket az üvegre szeretnél applikálni és vágd körbe őket. Csak a lézernyomtató a jó, a tintás kép el fog folyni.
  3. Óvatosan, buborékmentesen ragaszd a képeket arccal lefelé a ragasztóra, és simogasd rá egyenletesen.
  4. Vizezd be a képek hátulját, és várj vele egy kicsit, hogy elázzon.
  5. Most jön a macerás rész: óvatosan simogasd le a papírt a ragasztóról. Tényleg simogasd, és akkor varázslatot látsz: voilá, a kép a ragasztóra került! :)
  6. Ha minden képet elkészítettél mehetnek az üvegre. :)


2012. október 20.

Me heart Art: Esős napok Christophe Jacrot szemével


Én, mint fotós még mindig nagyon visszafogom magam, amikor az utcai fotózásról, a street photoról van szó. Nem merek emberek arcába fényképezőgépet dugni még úgy sem, hogy tudom, hogy a városokban az emberek kicsit kisebb intimszférával rendelkeznek, mint én, a falusi lány. Megint az esőre hangolódtam ezen a délutánon - hiszen, hogy rohan az idő - már október van. Christophe Jacrot munkáin akadt meg a szemem: a városban siető esernyős emberek nem kicsit absztrakt, néha már szürreális képei egyszerre keltenek filmszerű hatást és mégis van bennük valami, amitől a hideg futkos a hátamon. 
Pont ezért érdemelnek meg néhány percnyi - illetve állandóan megismétlődő - elmerülést a képei. Pont ezért ajánlom nektek őket.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a a barátaiddal is!




2012. október 11.

Wishlist: A polaroid új generációja

Nos, igen. Jól látjátok. Digitális fényképezőgép, azonnali nyomtatás. Hát mi ez, ha nem az instant szerelem? :) Nem olyan rég olvastam erről a szerkezetről a digitális Fotómagazin - ha jól emlékszem- szeptemberi számában, de általában az ilyen technikai újdonságokkal úgy vagyok, hogy úgy misztifikálják a megjelenésüket, hogy lassan meseszerűvé válik és el se hiszem, hogy van ilyen. Aztán végül mégis csak el kellett hinnem, hogy létezik, és nem álmodom. :) A Photojojo-n (ami egyébként az egyik kedvenc online fotózással foglalkozó shopom) találtam rá. Mindössze 205 $-ért vesztegetik 110 fotókartonnal együtt, ami, ha jobban belegondolunk a polaroid-fényképezés múltjába és jelenébe, nem olyan égbekiáltó magasság, amit ne lehetne kifizetni érte. Persze azt azért még így is kétlem, hogy a jó öreg, igazi polaroid-feelinget át lehet vele érezni, én inkább lomo-nak gondoloma dolgot (nem sokat lehet rajta állítani), de kit érdekel? Kicsi, instant képeket köp, ha szeretnénk és mindemellett szép is. :)
Kell és kész! 


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!

2012. szeptember 8.

Krumpliból lett mosolyfesztivál



Eredetileg egy finom ebéd és egy érdekes beszámoló reményében ugrottam fel a 2. bokodi krumplifesztiválra. Eközül a kettő közül csak az egyik valósult meg: finomat ettünk. Sajnos, nagyon kevesen voltak, többnyire csak a paprikáskrumplit főző csapatok családjai és barátai látogattak el a rendezvényre. Amondó vagyok, hogy a meleg időjárás is közrejátszott ebben egy kicsit. Délelőtt vidáman rotyogtak a bográcsokban az ételek, pattogott a tűz, délután pedig, mikor már mindenkinek az ereiben nagy sebességgel nyargalt a paprikáskrumpliból szerzett energia (és az alkohol..), a színpad is megtelt fellépőkkel. Ettől függetlenül megrendeztük a saját kis mosolyfesztiválunkat: Cosi, Domi és mi, László-lányok. A képes beszámolóról továbbra se mondtam le, mert továbbra is úgy gondolom, hogy sok mosolygós kép jó kedvre deríthet még akkor is, amikor nem tűnik minden olyan fényesnek...
Úgyhogy, az előzetes tervekkel ellentétben, fogadjátok szeretettel a képeket a... mosolyfesztiválról. :)


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!



2012. augusztus 4.

Me heart Art: A világ és az emberek egy anyuka szemével

Cilivel egy fotó iskola kapcsán találkoztam először. Szinte első perctől kezdve megtaláltuk a hangot egymással. Egy fiatal, energikus, kommunikatív és céltudatos személyiséget ismertem meg benne.
Éppen ezért fontosnak tartom, hogy Ti is megismerjétek Őt és munkáit.


Habár szűk két éve foglalkozik fotózással, ezt a rövid idő nem látszik a képein. Szépen megkomponáltak, színesek és tele vannak érzelmekkel. Biztosan felmerül bennetek egy-egy képet nézve, hogy mi volt az a pont, amikor eldöntötte, fotográfiával akar foglalkozni. „Az egyik barátnőm és a párja felkértek látva az addigi hobby fotóimat, hogy fényképezzem le az esküvőjüket... „


Az embereken kívül a természetfotózásban is nagyon otthonosan mozog. „Nincs kedvenc témám. Mindent szeretek fotózni. Általában a lehetőségektől, a megrendelőtől, és a (természetfotónál) hangulatomtól függ egy téma fotózása.


Nincs is annál célra vezetőbb, amikor a fotókon nem a görcsösséget, a határokon belül maradás kényszerségét látjuk, hanem a spontán ötleteket, a nem előre tervezett helyzeteket. Ebben is kirajzolódik Cili egyénisége. Konkrétan nincs elv, amit követek. Az érzéseimet követve  fotózok. Ha embereket, Ők inspirálnak, rájuk hangolódom, igyekszem a személyiségüket és ez által a valódi szépségüket megörökíteni. A természetfotózáskor is ráhangolódom a környezetre, és utána csak várok, figyelek... ”


Sok fiatal modellt felfedezhetünk fotói közt. „Nagyon szeretnek modellkedni. Élvezet velük a közös munka . Tele vannak energiával, és árad a szemükből, a lényükből az élet szeretete.„




Természetes és művészi vonulatból egyaránt találunk a képeiből. „Mind a két stílust nagyon szeretem. Nem tudnék különbséget tenni. Ha elkezdek fotózni, sokszor előfordul, hogy pl: amikor a modelljeimet fotózom a természetes fotókból művésziek lesznek. Ennek főleg az-az oka , hogy hirtelen spontán jönnek az ötleteim, és fotózás közben kapok "ihletet". „




„Célom ... szeretném ha a fotóim sok embernek tetszene, sokakhoz eljutna, és pl.: ha természet fotóimmal örömet tudnék szerezni, meg tudnám velük mutatni, hogy az élet szép,és gyönyörű csodákat rejt.”


Cili elérhetőségei: 

Telefon: +36-30-528-31-64 | E-mail: cecilfoto@freemail.hu és fotocecil@gmail.com

Facebook oldal: Cecil Photography

Nyertes fotók és elismert munkái:



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal is!