Vannak olyan időszakok az ember életében, hogy rá kell, hogy ébredjen: nem sok maradt, ami boldoggá tenné. Bár ez igen keményen és szomorúan hangzik, ez az oka, hogy újra a blogomhoz fordulok. Nem tudom, hányan vannak még így, rajtam kívül, de a napjaimat beárnyékolja manapság egy olyan sötét korszak ígérete, ami mellett nem tudok csak úgy elsétálni. Valószínűnek tartom, hogy tudjátok, miről van szó, hiszen a média (mind klasszikus értelemben, mind közösségi értelemben) túlárad az embertelenségről szóló hírekkel. Nem fogok, és nem merek írni róla a saját anyanyelvemen, mert nem akarok egy sötét foltot hagyni a blogomon is, ami idevonzza a kéretlen látogatókat, és mert, ami még jobban elszomorít, azért mert félek.
Így hát, kedves olvasóim, ha még itt vagytok velem, kiáltok felétek: én itt vagyok. Ha ti is itt vagytok, akkor megpróbálok hozni valami kis világot a sötétségbe. Megpróbálom megtenni azt, ami eddig nem sikerült, mert nem éreztem hozzá a motivációt: újraélesztem a blogomat. Egyszer és mindenkorra. Szeretném, ha újra az a kedves, jó, inspiráló pontja lenne a napnak, mint egykor volt - mind nekem, hogy írhatok, mind nektek, hogy olvassátok. Szeretném, ha jó napotok lenne, mert amikor én azt mondom, 'szép napot!' az a lehető legmélyebbről jön a szívemből. :)
Szeretném veletek újra látni a fényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése