Ez egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés, mint amit általában szoktam írni (vagyis írtam, úgy tervezem, hogy a blog egy kicsit személyesebb lesz általában véve is, mint eddig volt). Nem is lesz hosszú, de annyira tetszik ez a hagyomány, hogy muszáj rááldoznom egy egész posztot :)
A Svédországban töltött hetek utolsó estéjén, Marcus szülei egy meglepetéssel készültek számomra. Nem engedtek megnézni, hogy mi folyik a konyhában és az étkezőben, csak annyit árultak el, hogy ehhez biztos, hogy magammal akarom vinni a fényképezőgépemet is. Tudtam, hogy halat eszünk vacsorára (vagy legalábbis valamit, ami vízből jön :) ), mert minden héten újabb és újabb svéd halételeket volt szerencsém megkóstolni (de még mindig a magyar-fajta rántott harcsa a kedvencem), a kérdés csak az volt, hogy ezúton miként lesz elkészítve. A fejemben lévő képek alapján egy gyertyafényes halevős vacsorára számítottam, de amikor végre bebocsájtást nyertem az étkezőbe... a szavam elállt.
Egy salátás tálban halomban álltak a vörös rákok, mellé sajt, vaj, frissen sült kenyér és sör. Az asztal fölött egy kellemesen ijesztő hatást keltő, állítólag holdat ábrázoló, teljesen tradicionális lámpás fityegett, a tálak és poharak között egy-egy gyertya pislákolt. Rögtön tessékeltek az asztalhoz mutatva a rákkést, és hogy hogyan kell kiszívni a rákból az ehető részeket (hangosan szürcsölni, egyéb hangokat hallatni a svédek asztalánál természetes dolog, nem sértés), énekelték az ehhez a tradícióhoz 'íródott' svéd dalokat (amik egyébként ismert dalok átírása 'ivós' dalokká).
Meséltek a tradícióról, hogy az 1900-as években a rákhalászat a rákpopuláció nagysága miatt korlátozott volt, és az egyetlen időszak, amikor a szabályozások engedték a rákok lehalászását az az augusztus végi-szeptember eleji időszakra esett, amit az akkoriak azzal ünnepeltek, hogy rák-lakomákat tartottak, egész éjjelt betöltően ettek, ittak és énekeltek a szabadban, lámpások alatt. Miközben hallattam őket, amint svédül énekelnek és beszélnek a tradícióikról és 'ünnepnapjaikról', folyton az járt az eszemben, hogy milyen jó is lenne egy őszi tradíción részt venni (például egy jó, régi módi szüreti bálon) és csak ünnepelni, hogy együtt a család. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése