Ez megint egy olyan sorozat része, amit csak most indítok el a blogon, ha már egyszer idegenforgalmi végzettség, akkor már ezt a fajta érdeklődésemet is szeretném valahol táplálni és megosztani. :) Úgyhogy úgy gondoltam, hogy érdemes lenne olyan helyekről írnom, amik kevésbé ismertek, de látogatásra-úgy gondolom- megérettek, és ha már ott vagyunk, akkor muszáj betérni a kötelező körökön kívül is. :)
Először nagy szenvedélyem városából, Párizsból tolmácsolnék egy helyet, ahol a könyvek szerelmesei elvarázsolódhatnak: a Shakespeare and Company-t.
Nem a hagyományos csillogó, nett sorokba rendezett könyveket kell várni, hanem a régi könyvek illatát, a történelem és irodalom átható auráját.
Az üzletet 1951-ben alapította az amerikai származású George Whitman, aki a második világháború vége után nem akart visszatérni rögtön hazájába, inkább Párizsban maradt nyelvet tanulni. Míg a Sorbonne-ra járt a Boulevard St Michelen bérelt egy lakást, amit a tanulmányai folyamán rengeteg könyvvel töltött fel. Egy barátjától származott az ötlet, miszerint igazán nyithatna egy saját könyvesboltot is.
Így történt, hogy a Notre Dame-mal szemben, a művésznegyedben megnyílt a használt könyvek sokaságát magába foglaló könyvesbolt.
![](https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/856178_10151403398487423_1214048127_o.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgh_iDk-bRXtEHmkMZ1yE0R99wCfeI4xbh9h6oUzQW60kJqY7uzyrDnstr36jfRd6mwvi7ymgr-EWRZh5QcATu7ijV5ZbRBs98HvXFwoL5pRywZ2h3dIeTS-kkJPornyEYt-kAHn60ia_-e/s640/Paris-Jan%25272010-11-EiffelTower-WritingDay-Cafes-Shakespeare%2526Co.+065.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése