2012. augusztus 18.

Sweetness: Bea levendula-tündérországa

 

Már elmúlt két-három hét a bokodi falunap óta, azóta is arra készülök, hogy az akkor nagy izgalomban megismert alkotónőt és egyben anyukát bemutathassam nektek. :) Minden alkalommal hangsúlyozom, hogy a Sweetness-sorozat arról szól, hogy olyan embereket ismerhessetek meg, akik bár nagyon tehetségesek abban amit csinálnak, valamiért mégse olyan elterjedt körben elismertek, mint megérdemelnék. A Bebibolt Beája pontosan ilyen.
Régóta követem a blogját és a facebook-oldalát is, egy faluból származunk mind a ketten, sőt, némi majdnem-személyes kötődés is volt köztünk azelőtt is, mielőtt találkoztunk: mint kiderült nálunk a családban mindenki ismeri őt, ő és a családja is ismer nálunk mindenkit.
A vásári forgatagban láttam meg a standját és amint körbenéztem, rögtön tudtam: ő a blogba való!
Bea szakmáját tekintve egyébként régésztechnikus és kétgyermekes anyuka. Imádja a levendulát, és saját elmondása szerint igen szerencsés, mert bár a kertjében csak pár tő kapott helyet, a család és barátok tetemes mennyiségű levendulával tudják ellátni, amit nem is hagy felhasználatlanul...
Hogy miket készít a jó illatú növényből? A masszázsolajtól kezdve az illatpátnákon keresztül a levendulaangyalokig.
Portékái színesek, egyediek, kedves, otthoni érzést keltenek bennem, így meleg szívvel ajánlom nektek is!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal is!



2012. augusztus 15.

Interiorspiration: A lila bűvöletében


Egyre inkább élvezem, ha belső tereket kereshetek, például Pinteresten, vagy igazándiból bárhol máshol. Arra jutottam a mai na folyamán, ha meg kéne terveznem a saját házamat (persze, ha a pénz nem számítana), akkor már azt se tudnám eldönteni, hogy milyen helyen éljek. De biztos, hogy lenne benne egy ilyen lila szoba, annyira csodálatos. :)


 

 


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a a barátaiddal is!


2012. augusztus 13.

Levendula girland


Illatos szép napot újra! :) Facebook-on már említettem, hogy egy kicsit virágos hetünk lesz, na nem annyira, mint amilyen a vízfestékes-könyves hét volt, de mindenképpen szeretnélek titeket hangolni a hétvégére, mert akkor valami csodálatosat fogok ismét mutatni, ami szintén nagyon kellemes élményen alapul.
Most viszont csak egy gyors ötlet the DIY Club jóvoltából a lakás beillatosítására: girland szárított levendulából, hungarocell gömbből, damilból és ragasztóból.

1. lépés: tölts meg egy műanyag poharat ragasztóval, egy másikat pedig szárított levendulával.


2. lépés: szúrd fel egy hurkapálcára a hungarocell golyót, és mártsd először a ragasztóba, majd a levendulába. Ügyelj rá, hogy a levendulát egyenletesen oszlasd el a felületen.


3. lépés: távolítsd el a pálcát belőle és hagyd megszáradni. Amikor már majdhogynem megszáradt (fél, egy óra után), nyomkodd meg egy kicsit a gömböcöt, hogy megbizonyodhass róla, hogy a levendula teljes mértékben feltapadt a gömbre. Fűzd fel a damilra (vagy madzagra) és kösd fel oda, ahol jó illatot szeretnél. :) Kész is vagyunk :)

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!
 


2012. augusztus 12.

Egyszer volt egy borosüveg...

© pottery barn

Régebben sokkal több olyan bejegyzést írtam, ami egy témát járt körbe, sok irányból. Főleg azokat részesít(ett)em előnyben, amik valamilyen környezetvédő ötletet rejtenek magukban: muszáj vigyázni az otthonunkra, csak egy van belőle! Már egy ideje gondolkodtam rajta, hogy milyen dologról lehetne/lenne érdemes írni, és mivel nagyon várom már az őszi időszakot, ezért a borosüvegek mellett döntöttem. 9 módja az újra felhasználásuknak! 
A képek alatt lévő linkre kattintva eljuttok az eredeti forráshoz/ötlet megvalósításhoz!

Világítás:
 


Építészet/design:


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!


2012. augusztus 11.

Augusztusi csillaghullás

 

Mennyire stílusos ez a lámpa? Nekem a csillagok jutnak róla eszembe és minden, ami az éjszakával kapcsolatos, és szépséges. 
Még ma nézhetitek a hullócsillagokat, mert a Perseidák épp most vannak felettünk. De amíg eljön az este, addig mutatok még csillagos éjszakát, lámpa formájában, amit ti is könnyedén elkészíthettek otthon az alább lévő videó segítségével. Nem muszáj feltétlenül várost lyukasztani, teljesen rátok van bízva, ami a szívetekben, az a  lámpátokon. :) Az viszont tény, hogy nem feltétlenül gyerekbarát foglalatoskodás tűvel lyukakat fúrni papírba, úgyhogy mindenképpen azoknak ajánlom, akiknek nincs poronty a környéken. :) Az ötlet egyébként a Wonder how to oldaláról származik.





Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!
 

Csomagot kaptam!



Mint említettem múltkor, végre rávetemedtem, hogy interneten, igazi emberektől és ne gyáróriásoktól vásároljak. Itt az első tapasztalatom, ami nem más, mint hogy: hú, de jó döntés volt! :)
PeZiland már akkor is nagyon szimpatikus volt, amikor először beszéltem vele, és most már az is kiderült, hogy tényleg nem zsákbamacskát vesztek, ha nála vásároltok. Amit kaptam, pontosan az volt, amit vártam, pontosan olyan gyönyörűségesek a kreációi élőben is,mint képen, úgyhogy tényleg ne féljetek tőle. Arról nem is beszélve, hogy nagyon hamar megkaptam a csomagomat, amiben ez a csodálatos aranyos iránytű, a rózsaszín travel gyűrű és egy kedves kolléganőm (és barátnőm) gyűrűje volt.
A postás nem értette a nagy izgalmamat, mikor átvettem a csomagot, kérdezgetett, hogy mi van benne, aminek ennyire örülök. Óó, ha tudta volna...

Na, elég a szócséplésből, íme egy kis showcase, hogy milyen szépen is ezek valójában. :)


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!