Ez egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés, mint amit általában szoktam írni (vagyis írtam, úgy tervezem, hogy a blog egy kicsit személyesebb lesz általában véve is, mint eddig volt). Nem is lesz hosszú, de annyira tetszik ez a hagyomány, hogy muszáj rááldoznom egy egész posztot :)
A Svédországban töltött hetek utolsó estéjén, Marcus szülei egy meglepetéssel készültek számomra. Nem engedtek megnézni, hogy mi folyik a konyhában és az étkezőben, csak annyit árultak el, hogy ehhez biztos, hogy magammal akarom vinni a fényképezőgépemet is. Tudtam, hogy halat eszünk vacsorára (vagy legalábbis valamit, ami vízből jön :) ), mert minden héten újabb és újabb svéd halételeket volt szerencsém megkóstolni (de még mindig a magyar-fajta rántott harcsa a kedvencem), a kérdés csak az volt, hogy ezúton miként lesz elkészítve. A fejemben lévő képek alapján egy gyertyafényes halevős vacsorára számítottam, de amikor végre bebocsájtást nyertem az étkezőbe... a szavam elállt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimvVOSlLigwTQzqZbuGMofd8Tp8FSoKehQqXHLf7cd3RQDwkYytflMhKndzCVAza81vH9UM4rNH3HOdWi8v057pQ3CxnHpbLHHkcXbPGShJLcX3tDZ9wMEvWERLfHswYVs5P_WB-1s4kw/s640/_MG_6291-2.jpg)
Egy salátás tálban halomban álltak a vörös rákok, mellé sajt, vaj, frissen sült kenyér és sör. Az asztal fölött egy kellemesen ijesztő hatást keltő, állítólag holdat ábrázoló, teljesen tradicionális lámpás fityegett, a tálak és poharak között egy-egy gyertya pislákolt. Rögtön tessékeltek az asztalhoz mutatva a rákkést, és hogy hogyan kell kiszívni a rákból az ehető részeket (hangosan szürcsölni, egyéb hangokat hallatni a svédek asztalánál természetes dolog, nem sértés), énekelték az ehhez a tradícióhoz 'íródott' svéd dalokat (amik egyébként ismert dalok átírása 'ivós' dalokká).
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1g5wfzyefzphBC-vbVP9TmCzCYyL1PDXQj3eP3m0TFnL753Al9F52tHpTaRmLPrcg-V1erxJVcF7K16Rd02LxSYynHjpxGUqVUJ0NRxiKMMFnxJcpvL24znA4jqUlh65RY9Rdnl66D_k/s640/_MG_6298-3.jpg)
Meséltek a tradícióról, hogy az 1900-as években a rákhalászat a rákpopuláció nagysága miatt korlátozott volt, és az egyetlen időszak, amikor a szabályozások engedték a rákok lehalászását az az augusztus végi-szeptember eleji időszakra esett, amit az akkoriak azzal ünnepeltek, hogy rák-lakomákat tartottak, egész éjjelt betöltően ettek, ittak és énekeltek a szabadban, lámpások alatt. Miközben hallattam őket, amint svédül énekelnek és beszélnek a tradícióikról és 'ünnepnapjaikról', folyton az járt az eszemben, hogy milyen jó is lenne egy őszi tradíción részt venni (például egy jó, régi módi szüreti bálon) és csak ünnepelni, hogy együtt a család. :)
(ui. Nem. Nem bírtam enni belőle, sőt, azt is megígértem, hogy legalább még 5 évig nem is fogok - ennyire vagyok vállalkozó, ha ételről van szó :) )