Öltsön az bármilyen formát, a művészet - közvetve - mindig mi magunk vagyunk. Illetve az, ami belőlünk születik. A fotográfia is művészet. Sokan gondolják, hogy könnyű, hiszen már meglévő dolgokat kell csak új meglátásba helyezni és lefényképezni, ráadásul az utómunka folyamán el is lehet ferdíteni a valóságot (aminek én a nagy híve vagyok, egyébként), de pont ez az, ami a nehézséget adja benne - hogyan találhatnám meg a saját művészeti stílusomat, ha már meglévő dolgokat lehet csak fotózni? Hogyan változtathatnám meg a körülöttem lévő világot úgy, ahogy senki sem tette még? Nos, a válasz aránylag egyszerű: úgy, hogy tovább gondolom. Jön a következő kérdés: mégis, hogyan lehetne valamit másképp használni, mint amire kitalálták?
Itt jön a képbe
Alison Scarpulla, akinek sikerült esztétikusan, varázslatosan 'másképp használnia' az analóg (!!) fényképezőgépét. A filmre fényképezés két nagy lehetőségét használta ki: egyrészt, a dupla expozíciót (két kép egy képkockán), másrészt... a fényképezőgépekben található film igen érzékeny anyag, előhívásakor ügyelni kell rá, hogy minél kevesebb károsodás menjen végbe rajta. Ezt ő nem tartotta be. Bort löttyintett rá, savval maratta a negatívokat, füstöt fújt rájuk... mint egy számítógép nélküli Photoshopként, ha úgy tetszik. Nem hiszem, hogy ezek mellé a képek mellé még több magyarázat kéne, a szavatok is eláll majd.
