2011. december 6.

Boldog mikulást!

Nálunk elterjedt december 6-án ünnepelni Mikulás napját (nem úgy, mint az angolszász országokban, ahol december 24-én jön a Mikulás és hozza az ajándékokat), így úgy gondoltam, hogy ezen alkalomból egy kicsit elmélyedek a témában és kiderítem, mikor is hozott először csokit az öreg úr. :)

A  Mikulás története egy szegény emberrel kezdődik, akinek három lánya volt. Annyira szegény volt, hogy egyetlen esélye lányainak férjhez adása volt, de sajnos nem talált rájuk kérőt. Miklós püspöknek megesett rajtuk a szíve és elhatározta, hogy megsegíti a családot. Éjjel aranyrudat tett a szegény ember ablakába. Egyes források szerint 3 éjjelen tette ezt, mások szerint 3 egymást követő évben. Így lett december 6 a Mikulás ünnepe (mely a Miklós névből származik).

Az egyházi szerepen kívül is jelen volt a Mikulás személye. Régi  néphagyományok őrzik történetét, amelyek nyugatról kerültek Magyarországra: nem tudni mikor, de egy 18. századi tiltás utal a jelenlétére. Ekkor a városok és falvak utcáit alakoskodók járták, akik a település gyermekeit vagy jutalmazták, vagy büntették viselkedésük miatt. Ez a Mikulás még nem a ma ismert kedves bácsi volt, hanem rémisztő, fekete arcú szörny, akinek a dolga a bíráskodás volt.

Mára a lánccsörgető alakot kiszorította a jóságos Mikulás, aki Lappföldön él, segítői a manók és szánját rénszarvasok húzzák.

 

Úgyhogy, tisztítsátok ki a cipőiteket ma, hiszen este jön a Mikulás! :)

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése