2016. október 3.

Link love #3 | Szeptember


Néha már készítettem hasonló bejegyzést, de valahogy sose találtam el, hogyan szeretném megvalósítani a tényleges sorozatot belőle, mert sose éreztem úgy, hogy jó időintervallumokat választottam a linkek összegyűjtéséhez, úgyhogy most teszek még egy próbát :) Kicsit minden más most, mint ezelőtt volt, most személyesebben, most máshogyan... és már csak azért is, mert szeretnék néhány dolgot főleg kiemelni, hiszen ezek az amolyan 'good reads' kategória nekem... Azok a fajta dolgok, amik nagyon inspiráltak mostanában.

Az igazság az, hogy az utóbbi időben, ami a legjobban foglalkoztatott, az egyrészről, hogy hogyan tudom magamat továbbképezni azokon a területeken, amik érdekelnek (jelenleg mindenképpen a blogírás, lettering és a rajzolás/illusztrációk), másrészről, hogy hogyan tudnám a gyakorlatban alkalmazni azokat a marketinges eszközöket, amiket egyetemen tanultam, anélkül, hogy belegabalyodnék abba a nekem nagyon ellenszenves marketingbe, amit a kezdetektől fogva nagyon kerültem. Mindeközben pedig nagyon motoszkál a fejemben, hogy sok minden van a blogomon, amit nem szeretnék, ha az eddigi formájában létezne... Na, erről később, nézzük miket szerettem nagyon ebben a hónapban!


Olvasni:

1. Ne hagyd magad lebeszélni - Kittenish
Bár Zsófi ezt egy személyes posztnak szánta - szerintem mindenki volt már olyan helyzetben, amikor a környezete meg tudta magyarázni, hogy miért NEM tudod azt csinálni, amit valóban szeretnél. Rendkívül tanulságos írás az erőről, ami ahhoz kell, hogy végre azt csináld, amihez kedved (és tehetséged) is van!


2. Tanulás az iskolán túl - Daily Dorothy
Nem titkolt tény, hogy Dórit ezer éve ismerem, és imádom a felfogását, már a fotós előéletünk során is sok közös volt bennünk. Időről-időre ír a produktivitásról, ami újra és újra erővel tölt fel akkor is, amikor nem érzem úgy, hogy valaha bármi is elkészülne körülöttem. Legutóbb az iskolán kívüli tanulásról volt szó nála - természetesen ez is egyenesen belevág abba, amit most csinálok (és végülis csináltam az elmúlt 7 évben).

3. Így tanulj meg (újra) rajzolni - Imelda Green's
Hogy kiegészítsem az előző két gondolatot - igen, szeretnék illusztrálni. Nem vagyok benne biztos, hogy tehetségem van hozzá - és tudom, hogy addig nem is fogom úgy érezni, hogy van, amíg másokhoz hasonlítom az alkotásaimat. Orsi posztja pont erről szól: alkotni, tanulni a művészetet, akkor is, ha úgy érzed, nincs tehetséged...

4. Your blogging voice - Kairen
Rettenetes dilemma, amivel szembesültem valamelyik nap... Jesszus, a blogolós hangom teljesen megváltozott az évek folyamán! Persze, értem én, felnőttem, a blogom meg nőtt velem, de... Úgy érzem, hogy bár talán tanultam valamit az úton, elvesztettem a hangom ártatlanságát (ha egyáltalán ez a jó szó rá). Ebben, a Kairen által írt posztban leltem megnyugvásra...

5. The complete checklist to repurposing your old content - Skinnedcartee
Úgy tűnhet, hogy annyira sok minden nincs is a from panka with love-on, főleg, hogy majdnem egy teljes évet kihagytam blogposzt nélkül... épp ezért is kezdett el foglalkoztatni, hogy viszont azok a posztok, amiket évekkel ezelőtt írtam (még a jó hangnemben), hogyan lehetne újjáéleszteni őket... Hát, itt vannak a tippek, pont lehet ide kattintani értük! :)

Ezzel a gondolattal zárva, meg kell hogy állapítsam, hogy a tény, hogy többet beszélek angolul nap közben, mint magyarul, megváltoztatja az egész szókincsemet és azt is, ahogy magyarul kommunikálok.... A másik meg, hogy szeretnék megoldást arra, hogy hogyan lehetne a blogom csak magyar és olykor csak angol, mert nem tetszenek a poszt alatti fordítós dolgok :)

Mindenesetre, itt van még pár dolog, amit szerettem szeptemberben -






English this time had to move over here, right under this break - too many thoughts to share! *sigh* 




Sometimes in the past I tried making this kind of post, where I share all the inspiring links I stumbled upon in a certain time, but I never chose the right time interval, so it never really became a 'series'. I am aiming for changing my bad blogging habits, including abandoning my series, so let's try again with Link Love number 3! What is a bit different now than it was the previous times, is that I plan to get even more personal (muhahah)... at least when it comes to highlighting links from the awesome findings!

Truth to be told, lately I was all about self education in terms of blogging, drawing, digital illustration and to figure out how on earth I could rotate back all the resources I gathered in the field of marketing over the years and utilize it without going to the overly annoying, not truthful side. :) And in the meanwhile I have some other thoughts about my blog, but let's talk about them later. :) Three of these below links are in hungarian (2 of them can only be translated by google translate), but nevertheless are useful reads :)


To read:

1. Don't let others discourage you - Kittenish
Even though Zsófi wrote this as a personal post from her own experiences, I think it bears a great teaching for all of us, and that would be the lesson we should all remember - even if others don't think you can achieve something, the strength lies in you to study, improve until you are where you want to be!


2. Out of school studying - Daily Dorothy
Not really a secret, that Dóri and me always had something in common, even before blogging, we knew each other from taking photos (one of those examples of people from deviantart meeting in real life). She often explores ways to be more productive in doing anything in life, so obviously, this post was extremely useful for me too.

3. This is how you can learn how to draw (again) - Imelda Green's
Just to mix the previous two things together, while expanding on the thoughts as well - I want to learn how to illustrate the way I want. Problem is, that since middle-school, I didn't really have the encouragement that I should go for it, so I kind of think I have no talent for it. Orsi has an answer for that as well! (this post you can reach in english as well)

4. Your blogging voice - Kairen
A horrible thing I came across the other day! According to my blog, I am growing up so much, that I'm losing my own, cheerful, youthful, kind of innocent voice of blogging - obviously the consequences of trying to be too serious... I want to start going back a bit in time, and be that playful as I was a few years back, and Kairen's post is extremely helpful in that!

5. The complete checklist to repurposing your old content - Skinnedcartee
It might seem like, that there's not much on from panka with love, especially since I left an entire year without blogging - but looking back now, I feel that some of the topics I wrote about can be done a bit differently, I have more and different thoughts on almost everything... I might as well try to rework some of the things from the past 5 years, and I will definitely use this post by skinnedcartee for starting it!

 I was also looking for some solution to translate my blog completely to english without having to have people scroll down so much (I feel for you guys!), so hopefully in the near future I can change that as well! :)

In any case, here's some more things I really liked in September -  






Disclaimers:
Ebben a bejegyzésben 1 darab affiliate link található (pasztell szövegkiemelő) - ez azt jelenti, hogy ha úgy döntesz, hogy megvásárolod a terméket, akkor a vásárlásod összegének egy pár százalékával engem támogatsz. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy többet fizetsz az adott termékért.

In this post there was 1 affiliate link (pastel highlighter) - this means that whenever you buy this product using my link, I will receive a small percentage of your purchase, however this doesn't mean that you have to pay more for the product, than usual.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése