[HU]
Van egy listám azokról a dolgokról az iPad-en, amelyeket meg kell osztanom, és amelyeket el kell fogadnom, azokról a dolgokról, amelyeket elkerültem eddig, de kell, hogy beszéljek róluk, hogy továbblépjek. Az egyik gondolata jobban aggaszt, mint a másik, de én is úgy érzem, hogy el kell kezdenem továbblépni.
Ez egy olyan lépés, amit 10, 15 évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, de nem volt sem erőm, sem támogatásom, amelyre szükségem volt.
Olyan lépés, ami létfontosságúvá lett 5, 3 évvel ezelőtt, de nem volt elég erőm, energiám vagy támogatásom, amelyre szükségem volt.
Egy lépés, amely élet és halál kérdésévé vált, 2, 1 évvel ezelőtt, de nem volt elég erőm, motivációm, energiám vagy támogatásom, amelyre szükségem volt.
Ez az első a sorozatban. Azt mondják, hogy csak akkor beszélhetsz igazán egy témáról, ha elkezded megfelelően foglalkozni vele. Ha már elkezdek feldolgozni. Vagy legalábbis az én esetemben abba hagyom a tagadást.
Az egyetem után éveken keresztül az egyik legféltettebb kérdésem, amelyet feltesznek nekem, a munkához kapcsolódik. Mit csinálok. Mi a munkám. Amit a napjaimmal teszek, amint egyre jobban öregszem, az idő elszáll felettem, miközben állítólag virágzó (hacsak nem teljes virágzású) karrieremnek kéne lennie a gazdasági vagy turisztikai területen, vagy legalábbis valami. Legyen az fotós, vagy író. Bármi.
De valójában mi vagyok én?
Nincs munkám. Ezt válaszolhatok csak és kizárólag. Még szabadúszó sem vagyok.
Nem vagyok a társadalom hasznos része. Semmirekellő vagyok.
Tudod honnan tudom ezt? 2017-ben nagyot zuhantam a mentális egészségemben. A többi női gondokkal való dráma előtt. Annyira ijesztő volt M számára, hogy felhívta a munkahelyéről a mentőket, hogy jöjjenek értem, mert félt, hogy az az éjszaka végzetes lesz, vagy komolyan ártok magamnak.
Dörömbölnek az ajtón ... kinyitom. 2 rendőr és egy civil ruházatban lévő valaki érkezik hozzám, és megkérdezi, mi a bajom. Ezekkel a szavakkal. Fogalmam sem volt, mit mondjak ezeknek az embereknek, akiknek sütött az arcukról a megvetés és undor. Mit mond az ember ilyenkor?
Körülnéztek a lakásban, amiről megint csak azt láttam, hogy újra elítélnek a lakás rendetlensége miatt. Azt mondták, hogy a mentő jön ellenőrizni engem, mert öngyilkossági kísérletről számoltak be ebben a lakásban. (Ezen a ponton tisztázandó, hogy ez a kísérlet soha nem történt meg)
50 perc alatt megérkezett a mentőautó, ami életem egyik leghosszabb várakozása volt. Amikor ott álltunk a rendőrséggel és a másik férfival, kiderült, hogy a másik, civil ruhás férfi állítólag az öngyilkossági kísérletekhez kivezényelt szakember volt. Azért tudom ezt, mert ezt mondta. Nem a tetteiből. Íme néhány olyan dolog, amire egyértelműen emlékszem, hogy mondta, amikor a mentőre vártunk:
Mit ijesztgeti a barátját? Örülnie kéne, hogy egyáltalán van magának barátja.
Elgondolkodik néha azon, mit csinál az ön körül élő emberekkel?
Nem zavarja, hogy tönkreteszi azoknak az embereknek az életét, akik szeretik?
Megérkezett a mentő. Megkérdezték, hogy akarok-e velük menni, és arra gondoltam: itt az esély arra, hogy ez az egész mögém kerüljön. Itt az alkalom, hogy megszabaduljak a depressziótól. Szóval igent mondtam. Elvittek a pszichiátriai osztályra, ahol megtudtam, mi vagyok valójában. Egy orvos jött ellenőrizni engem. Az összes kérdés között feltette, mit csinálok a megélhetésért.
Azt mondtam, hogy időnként írok, blogot készítek, fényképezek, és ez körülbelül akkor is volt, amikor elkezdtem alkotni a creativebug-on, és örülgettem a sok alkotós, festős dolognak, amiket az Amazon-ról rendeltem. Tehát alkotónak készültem. Válasza: tehát lényegében nem csinál semmit, eltartott. Eltartott. Mintha pióca lennék, kudarc, csak egy tárgy, valaki, aki nem ér semmit. Az az életem, amelyet némán építettem, azok a dolgok, amelyek miatt kissé hasznosnak éreztem magam, hirtelen egy semmirekellő, értéktelen ember mentségeivé váltak.
Rájöttem, hogy nem kapom meg aznap éjjel sem a szükséges segítséget. Feltettem tehát az arcot, amit mindenki ismer. Az orvos szidta a mentőket, hogy minek vittek oda, mivel nyilvánvalóan semmi problémám nem volt. Azt mondta, hazamehetek, miután végzett a papírmunkával. 50 percre eltűnt az irodájában, csak azért, hogy újra felbukkanjon a zárójelentéssel és egy kis inputtal: Olvastam a blogját az irodámban. Valójában egyáltalán nem látom a vonzerejét, miért fektetne ebbe energiát, olyan semmilyen az egész.
Elmosolyodtam, és ettől kezdve tényleg a lelkembe volt marva. Haszontalan vagyok. Hivatalosan is értéktelen naplopó vagyok. És nagyon szégyellem magam.
[EN]
I have a list of things i have to share and accept nicely organized on my iPad about all the things I need to stop avoiding in order to move forward. One of them is giving me more anxiety to just think about, than the other, but I also feel like that it is a necessary step to recount what I have in order to take a step further.
A step that I was supposed to start taking 10, 15 years ago, but I didn’t have the strength or the support I needed.
A step that became vital to take 5, 3 years ago, but I didn’t have the strength, energy or support I needed.
A step that became a question of life or death, 3, 1 year ago, but I didn’t have the strength, motivation, energy or support I needed.
This is the first one in the series.It is said that you can only truly talk about a subject when you start dealing with it properly. Or at least in my case, give up on the denial and start to accept.
For years upon years after university, one of my most dreaded question to be asked from me has been along the lines of what I work. What I do. What my job is. What I do with my days that are counting down as I’m getting older and older, I’m supposed to have a blooming (if not already in full bloom) career in my field of economics or tourism or at least a something. Be a photographer, writer. Anything.
But what am I, really?
I don’t have a job. I can’t even say my go to answer anymore, either. I’m not a freelancer.
I am not a useful part of society.
Do you know how I know this? I had a big dip in 2017 in my mental health. Before all the drama about my other issues. It was so scary for M that he called the ambulance from his workplace to come and pick me up because he was scared that that night would become fatal or I’d seriously harm myself. Cops arrived. Banging on the door... I open the door. 2 policemen and a civil clothing person comes through asking me what my problem is. With these words. I had no idea what to say to these men, who had clear judgement in their eyes and actions towards me. What does one say?
They looked around the apartment, where all I could see was judgement again about the messiness of the place. They said the ambulance was coming to check on me, because they reported suicide attempt in this apartment. (To clarify at this point, this attempt never happened)
The ambulance arrived in 50 minutes which has been one of the longest waits in my life. As we were standing there with the police and the other man, it turned out that the other, civil clothed man was supposed to be the suicide prevention person. I know this, because he said so. Not from his actions. Here are some of the things i clearly remember him saying while we were waiting for the ambulance:
Why would you scare your boyfriend so? You should be glad you even have a boyfriend.
Have you thought about what you are doing to the people around you?
Is it not bothering you that you are ruining the lives of people who love you?
The ambulance arrived. They asked, if I wanted to go with them, and I thought: here’s the chance for having this entire thing behind me. Here’s my chance to get away from depression. So I said yes. They took me to the psychic ward, where I learnt what I really was. A doctor came to check up on me. Among all the questions, he asked what I was doing for a living. I said, well, I do write occasionally, a blog, I take photos, and that was also around the time I started creating on creativebug and got excited about all the things I ordered from Amazon to create. So I was building up to be a creator. His answer: so essentially, you are not doing anything, and he jotted down the word dependent on his file. Dependent. Like I was a leech, a failure, just an object, someone who is not worth anything. My life, that I was building silently, the things that kept me feel a bit of usefulness suddenly became the excuses of a worthless person.
I realized that I will not get the help I needed right away. I put on my face. The doctor scolded the ambulance people about bringing me there, since obviously I had no problems whatsoever. He said I could go home after he was done with paperwork. He disappeared in his office for 50 minutes just to re-emerge with my dismissal papers and an input: I’ve been reading your blog in my office. You don’t really see the appeal at all, why you would put energy into this, you are vanilla.
I smiled and I had my mind set from then on. I’m useless. I’m officially worthless. And I’m ashamed.
Thanks for sharing this brilliant article it was a very useful and helpful article.
VálaszTörléschennai escorts
basavanagudi escorts
indiranagar escorts
hyderabad escorts
Bangalore Escorts
Bangalore Escorts
Most popular Independent Escorts Service in Mahipalpur, We are providing best Mahipalpur Escorts, Call Girls, Female Independent Escorts low and high price available like a sexy, hot, beautiful, charm, etc. If you are interested please call me and for more information visit our website.
VálaszTörlésEscorts In Mahipalpur
Hello Gentlemen Dubai Escorts Dubai Escorts: book real escorts in Dubai, adult and erotic services from independent and agency escorts, massage girls, callgirls, outcall and other entertainers. Abudhabi Escorts Are you looking for escort girls in Abu Dhabi or maybe just horny escorts for escort service or paid sex dating Ajman Escorts High Profile Escorts Service In Ajman, Full Enjoy Genuine Ajman Escorts Service. 100% Real Independent Escorts Service Ajman. Goa Escorts Goa Escorts Agency offering for Sharjah Call Girls, Cheap and Best Sharjah Escorts Date Me Tonight Real girls photo & VIP Modeling girls.
VálaszTörlésCheckout the best treks in india
VálaszTörlésNag tibba distance
Kheerganga trek distance
Checkout the best treks in india
VálaszTörléshampta pass trek
triund trek
kheerganga trek
valley of flowers trek
chadar trek
chopta chandrashila trek
Book dubai tour package from mumbai Online @ Best Price Available & Save 20%. Avail Best Offers on dubai tour package from mumbai only on pickyourtrial. Book NOW!
VálaszTörlésBook sri lanka tour packages Online @ Best Price Available & Save 20%. Avail Best Offers on sri lanka tour packages only on pickyourtrial. Book NOW!
VálaszTörlésBook dubai skydiving Online @ Best Price Available & Save 20%. Avail Best Offers on dubai skydiving only on pickyourtrial. Book NOW!
VálaszTörlésCheckout the best fashion accessories for you
VálaszTörlésleather bracelets for girls
cashmere scarf for girls
kimonos for women
bandana for women
Long necklaces for women
Checkout the best treks in india
VálaszTörlésKheerganga trek
kedarkantha trek
nag tibba trek
Sar pass trek
I savour, lead to I found exactly what I used to be having a look for. You’ve ended my four day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye
VálaszTörlés토토
온라인경마
경마사이트
I really enjoyed this blog post, thank you for sharing it. I’ll return for more. See you soon!
VálaszTörlésmajortotositepro
racesitepro
oncasinositenet
totopickpro
Well I definitely enjoyed studying it. This information provided by you is very practical for good planning. 카지노사이트
VálaszTörlésSand Blasting Machine
VálaszTörlésAre you looking for shot Blasting machine for your industry,
We are the leading manfacturer and provider of Shot Blasting Machine , Sand Blasting Machine, Abrasive materials equipments related to Airo shot blasting industry like SPray gun , Thermal SPray gun etc
Visit our website for more information
Thanks
VálaszTörlésAre you looking for shot Blasting machine for your industry,
We are the leading manfacturer and provider of Shot Blasting Machine , Sand Blasting Machine, Abrasive materials equipments related to Airo shot blasting industry like SPray gun , Thermal SPray gun etc
Visit our website for more information
Thanks
Sand Blasting Machine
Intimately, the article is in reality the best on this precious topic. I agree with your conclusions and also can thirstily look forward to your coming updates. Feel free to visit my website; 온라인카지노사이트넷
VálaszTörlésI don’t even understand how I stopped up here, but I thought this submit used to be good. I do not realize who you are but definitely you’re going to a well-known blogger in case you are not already. Feel free to visit my website; 카지노사이트위키
VálaszTörlés바카라사이트
VálaszTörlés바카라게임사이트
바카라
Usually I don't learn article on blogs, however I would like to say that
this write-up very pressured me to take a look at and do it!
Your writing style has been amazed me. Thank you, very
great article.
VálaszTörlés스포츠토토
프로토
먹튀검증
I constantly emailed this web site post page to all my friends, for the reason that if like to read it after that my friends will too.
VálaszTörlés스포츠중계
토토사이트
토토
Hello there! This post could not be written any
better! Reading through this post reminds me of my previous roommate!
He constantly kept talking about this. I am going to send
this post to him. Pretty sure he'll have a very good read.
Many thanks for sharing!
토토사이트
VálaszTörlés배트맨토토
Excellent article. I certainly appreciate this website.
Stick with it!
Your article looks really adorable, here's a site link i dropped for you which you may like. 토토
VálaszTörlésCreation Infoways is a premier social media marketing agency dedicated to transforming your online presence and driving business growth. With a team of experienced professionals, we craft tailored social media strategies that resonate with your target audience.
VálaszTörlésSuch a heartfelt and beautifully written post! Your words truly resonate and bring a unique perspective. Thank you for sharing your thoughts so openly! Also, if anyone ever finds themselves in need of expert legal help, feel free to check out this abogado baltimore flsa. It’s always great to have reliable professionals on your side!
VálaszTörlésAmtrak Refund Policy
VálaszTörlés