2016. január 1.

Ha tényleg ismernél engem...



Rengeteg minden kavarog a fejemben ma reggel. Nagyon személyes és csapongó poszt következik, elnézéseteket kérem előre. :)

Ha tényleg ismernél…

…akkor tudnád, hogy ennek a posztnak a megírására már azóta készülök, hogy elkezdtem írni ezt a blogot, de soha nem mertem megtenni, mert féltem, hogy a körülöttem élők és azok, akik ismernek elítélnek azért, mert ennyire öncélúan használom ki ezt a felületet, vagy csak azért, ami vagyok, feltételezve, hogy nem tudnak mindent rólam. Tudnád, hogy bár marketinget tanulok, nem szeretem és nem tudom a tanult módszereket alkalmazni, amikor a saját szellemi termékem marketingjéről van szó, mert úgy érzem manipulálnám az embereket.

 Ha tényleg ismernél tudnád, hogy az én humorérzékem a szarkazmusból táplálkozik, és bár néha rosszindulatúnak hangzom, soha nem szeretnék senkit bántani vele, de néha sikerül. Tudnád, hogy a fejemben folyamatosan felvillannak azok a fényképek, amiket majd egyszer meg szeretnék valósítani. Tudnád, hogy ezek a képek szinte sose magamról szólnak, de félek megkérni ismerősöket, hogy segítsenek, mert félek, hogy bolondnak tartaná az ötletemet. Mint például ez:


...és bár nem fotózom mostanában annyit, mint régen, rettentően hiányzik. Tudnád, hogy nagyon kényelmetlenül érzem magam, amikor valaki a fotóimról (vagy éppen a blogomról) érdeklődik, mindegy, hogy éppen arról, hogy mit hogy csináltam, vagy arról, hogy miért nem írok, miért nem fényképezem többé. Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy erre a kérdésre soha nem adtam őszinte választ, mert a válasz egyike azoknak a dolgoknak, ami pont ebben a posztban kéne hogy megfogalmazódjon, mert annyira személyes és sötét számomra, de még mindig nem vagyok kész, hogy leírjam, úgyhogy menjünk tovább.

Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy mindent összegyűjtök. Az igazi életemben és az online életemben egyaránt, mondván, hogy ’egyszer még jó lesz’ és állandó jelleggel szeretem rendszerezni az apróságokat, hogy minden szépen, rendben mutasson. Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy az online életemet nem a facebookon és más közösségi média oldalon élem ki, hanem MMO játékokban (massively multiplayer online), mint SWTOR és GW2 – de ezzel a nerd énemmel nem merem ’szórakoztatni’ a körülöttem élőket, így csak a saját öcsémmel és Marcus-szal beszélem meg.
Tudnád, hogy elkezdeni tényleg írni a számomra legfontosabb dolgaimról igazán nehezen megy, ezért is nem kezdtem még el ecsetelni őket. De lássuk.

Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy soha el nem csendesülő megfelelési kényszer rabja vagyok, ami ordít belülről. Mindig úgy érzem, hogy amit éppen csinálok az nem elég, több kell, jobb kell, hosszabban, szebben, még közelebb a tökéleteshez, hogy mások is örüljenek. Tudnád, hogy ez az egyetlen dolog mekkora börtönt épít(ett) számomra azzal, hogy félek, hogy nem tudom a maximumot hozni és nem tudom véghezvinni azokat a dolgokat, amiket a családom és a barátom elvár tőlem, akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy nem lehet mindig a maximumot hozni. Ha tényleg ismernél, akkor tudnád, hogy nagyjából erről szól az életem, a megfelelésről a családom, a barátaim és mindenki más számára, és különös problémám az ötlettel nem lenne, ha nem börtönözne be. De erről később.

Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy soha meg nem alkuszom azzal, ahogy kinézek, mióta kislány koromban csúfoltak. Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy egész tinédzserkorom egésze egy személy körül forgott, aki azt hittem, hogy egyszer majd szeretni fog, de nem tette. Tudnád, hogy nem hittem abban, hogy online leszek szerelmes, mert mindig azt gondoltam, ha találkozunk, kiábrándulnak belőlem, amiatt, ahogy kinézek. Ennek ellenére, egy MMO-n belül ismertem meg a másik felemet, aki sose ítél el és úgy szeret, ahogy vagyok. Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy azt elfogadni, hogy az, akit szeretek, tényleg szerethet, legalább egy évig tartó folyamat volt, ha még nem tart most is (1 éve és 10 hónapja vagyunk együtt), de rendkívül hálás vagyok neki, hogy soha meg nem szűnően próbált elérni engem és próbálja az életem könnyíteni.

Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy gyomorgörcsöt kapok, ha csörög a telefonom, meglátom, hogy új üzenetet kaptam, vagy e-mailt, mert félek, hogy valaki beszélne velem, és én nem tudok megfelelni az elvárásainak. Szóval, ha nem veszem fel, nem írok vissza rögtön, az néha azért van, mert nem lógok a közösségi médián állandóan, és részben azért, mert lelkileg fel kell készülnöm arra, hogy elolvassam a leveleimet.


Ha tényleg ismernél… tudnád… hogy mindez, amit felsoroltam… minden mondat, amiben a ’félek’ szót használtam… semmi, ahhoz képest, amitől igazán félek… Ha tényleg ismernél… tudnád… hogy a torkom összeszorul, a szívem ólomsúlyúvá válik…a gyomrom összerándul… csak a gondolatára annak, hogy el kell hagynom a házat… Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy 8 éve küzdöm pánikbetegséggel… Tudnád, hogy azért nem mondtam neked el ezt, mert félek, hogy mit gondolsz rólam. Mert félek, azt mondod ’ilyen nem létezik’, ’nem kell félni ettől’, ’csak kitalálod’, ’bolond vagy’, ’ez csak egy kifogás arra, hogy lusta vagy’… mert tudom, hogy ezek közül egyik sem igaz.
Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy emiatt nagyjából minden barátomat elvesztettem. Ha tényleg ismernél… tudnád, hogy állandóan ki akarok törni a börtönből, de nem hiszem, hogy képes vagyok rá…

Ennek ellenére, ha tényleg ismernél, tudnád, hogy élni és alkotni akarok! Tudnád, hogy ki akarok menni! Hogy mindent meg akarok örökíteni! Mindent látni akarok!
De azt is tudnod kell, hogy ez, ha bekövetkezne se menne egy nap alatt. Ha tényleg ismernél, tudnád, hogy minden nap van valami, amit azért teszek, hogy elérjek valakit a börtönömön kívül.
Így, ha tényleg ismernél, tudnád, hogy nagyon szeretnék csinálni egy 365 projektet. Ha tényleg ismernél tudnád, hogy nagyon vágyom arra, hogy fényképezzek, de félek, hogy nem fog megfelelni, ha csak a házon belül mozgok. De ennek ellenére mégis megpróbálom és csinálni fogok még egy projekt 365-öt, akkor is, ha nem tudom elhagyni a házat.

Ó.

Igen. Mert ha tényleg ismernél, tudnád, hogy néha annyi inspiráció folyik keresztül rajtam, hogy ilyen őrültségekbe kezdek bele.

Ha tényleg ismernél, akkor tudnád, hogy ha elértél idáig az olvasásban, akkor az számomra ezen a ponton rettentő sokat jelent, mert számomra ez azt jelenti, hogy vagy annyira kíváncsi, hogy ennyi időt szánj rám.

Köszönöm, hogy meghallgattál.
Köszönöm, hogy elfogadsz.

Köszönöm.